Ma már kevesebbet esett a teremben az eső, így reggel padpakolással kezdtünk. Így már le tudunk ülni beszélgetőkörbe, amit ki is használtunk! Kicsit szétszórtan tudtuk csak a csoportokat elhelyezni, de így senkire nem csöpögött a víz!
Tehát ma kipróbáltuk, mit kell tennünk tűz esetén. Sokan meséltek ovis élményeikről ezzel kapcsolatban, de volt olyan kisgyerek is, akinek még nem volt része ilyenben.
Izgultunk, hogy meghalljuk a kolomp hangját ott a kis folyosón, de olyan hangos volt a hangja, hogy nem kellett volna izgulni.
Ügyesen vonultunk ki a focipályára kettes sorban, ott vártuk meg a sziréna hangját. Akkor bementünk a terembe, és csak az újabb csengőszóra mehettünk ki újra.
Még csak két napja járunk iskolába, de már teljesen ki vagyunk képezve vízből is és tűzből is!:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése