2015. május 27., szerda
Szeles séta
Ma délelőtt nagyon könnyű dolgunk volt, hiszen szinte a lábunk sem érte a földet. A szél végigfújt bennünket a Szent István téren keresztül a Kossuth utcán át a Fő utcáig. Onnan a gyerekkönyvtárba repültünk a szelek szárnyán.
Persze közben néha megálltunk, és a feladatlap segítségével megkerestük a város különleges, apró szépségeit. A könyvtárban Edina néni várt bennünket. Megkérdezte, mi mindent leltünk meg a lapon szereplő dolgok közül. Mutatott könyveket, és mi is keresgélhettünk bennük. Mujkóról még egy rövid mesét is felolvasott.
Végül kiélhettük könyvtár-éhségünket! Nézelődtünk, olvasgattunk. Jól éreztük magunkat, köszönjük a könyvtár dolgozóinak!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése