Reggel az egész osztály pirosban-feketében érkezett. Voltak rénszarvasok is! Nagyon hangulatosan telt el a nap a sok mikulás-sapkás kismanó között.
Délelőtt elsétáltunk a belvárosba, ahol megnéztük a felsősök betlehemes játékát.
Kicsit az adventi vásárban is nézelődtünk, majd a finom kürtős kalács befalása után a hideg elől visszasiettünk ebédelni. Vártuk a Mikulást, nehogy elkerüljük egymást.
De az idén a segítőit küldte el hozzánk. Amikor már azt hittük, hogy elfelejtkezett rólunk...
Délután nagy gimisek jöttek értünk, és elvittek bennünket egy külső terembe, ahol három próbát kellett kiállnunk a három ajándékcsomagért.
Szerencsére mindegyik feladatot jól oldottuk meg, így megkaphattuk Télapó ajándékait! Köszönjük!
2016. december 9., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése