Pénteken úszás után meglepetést tartogattunk a gyerekeknek. Kis gyümölcsevés után felöltöztünk, és elindultunk a belvárosba.
Áron biztosan tudta hova megyünk (hiszen anyukájának köszönhetjük az információt a rendezvényről), de többen is tudni vélték..."Az durva lenne, ha cirkuszba mennénk."
A Liszt Ferenc utca elejéhez érve már láttuk a gyülekező tömeget. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Szerencsére időben érkeztünk, így olyan helyre tudtunk állni, hogy mindent jól láthattunk. Kicsit hosszabb várakozás után, mint amennyit a türelmünk bírt meglátta Reni néni a kijelölt gyalogos átkelőhelyen (nem zebrán!!!) átsétáló lovakat és az elefántot. Megörültünk neki, hogy végre kezdődik valami, de csalódnunk kellett! Besétáltak a hátunk mögött az Országalma irányába.
Már majdnem feladtuk, Reni néni elindult megnézni hogy hova tűntek, amikor varázsütésre megjelentek!
Kezdődött a műsor! Bűvészek, zsonglőr, motorosok, elefánt és lovak, majd a végén a szenzáció: egy embert kilőttek ágyúval!
Még meg is simogathattuk Szandrát, az elefántot!
Nagyon jól szórakoztunk a meleg napsütésben!
Cikk az eseményről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése