Pénteken ünneplőben, kokárdával a szívünk felett néztük meg a felsősök megemlékezését nemzeti ünnepünkről.
A Nemzeti dalt az egész iskola (versszakonként - évfolyamonként felosztva) együtt szavalta. Egész héten beszélgettünk a történésekről, így értette mindenki az ünnepség mozzanatait.
Később szélforgóinkat elkészítve elsétáltunk a Petőfi szoborhoz, ahol ott hagytuk őket a sok kis zászlócska mellett a költő lába előtt.
2016. március 12., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése