2015. március 18., szerda
Mesemondó verseny
Hétfőn életünk első mesemondó versenyén vettünk részt. Nem kis izgalommal vártuk az időpontot, hogy indulhassunk ünneplőbe öltözve a könyvtárba, a verseny helyszínére. (Szerencse, hogy legalább a hely ismerős volt...)
Osztályunkból nyolcan szerepeltünk, mindannyian nagyon ügyesen! Tökéletes testtartással, tekintettartással, egyre ügyesebb hangsúlyozással és szöveghűséggel adtuk elő a választott mesénket.
Sokat gyakoroltuk otthon és az iskolában, aminek meg is van az erdeménye! A végén még mesekekszet is kaptunk.:)
Várjuk a hirdetéses hétfőt, hogy kiderüljön, helyezésekben mit jelentett ez a szereplés nekünk!:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése