2014. december 21., vasárnap
Mézeskalács sütés
Kedden reggel (majdnem) mindenki nagy pakkokkal érkezett az iskolába. Gyúrótábla, sodrófa, kiszúrók, díszítők lapultak a szatyrokban.
Tízóraizás után aztán nekiláttunk a sütésnek. Mindenki állította, ő már az oviban készített mézeskalácsot! Örültünk, hisz így gyorsabban végezhetünk. (Gondoltuk mi, felnőttek.) Hamar kiderült, ha így is volt, szinte semmire nem emlékezett a nagy többség. Az első 20 perc így azzal telt, hogy a sütés alapjait próbálgattuk. Szedtük fel a leragadt tésztákat, gyúrtuk össze a túl vékonyra lapítottakat, próbáltuk kiszedni a kiszúrókból a bennragadt formákat.
De ezek után simán ment a dolog! Igaz, így a 3-4. évfolyam saját szemével követhette nyomon az eseményeket, hisz már jöttek tízóraizni, mi még mindig elfoglaltuk az asztalokat.:)
Végül szépen formált, díszített sütik kerültek ki a sütőből.
Sajnos aznap nem jutott rá időnk, hogy a sütés utáni díszítést megtegyük.
Másnap mindenki megkapta az általa készített finimságokat, amiből (reméljük) haza is jutott.
Köszönjük szépen az anyukáknak, akik a tészta elkészítésében segítettek!
Jövőre már biztosan gördülékenyebben fog menni a munka!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése