2016. április 2., szombat
Robotinvázió
Pénteken délután Attila bácsi megnyitotta a KRéTA szakkörösök által készített robotokból álló kiállítást az aulában.
Beszélt a robotokról, kérdezte a gyerekek véleményét is a témáról. Végül kiosztotta a díjakat. Osztályunkból tízen tagjai a szakkörnek! Így talán nem meglepő, hogy a helyezettek is tőlünk kerültek ki, csupa Kovács! :) Julcsi III., Maxim II., Donát I. helyezést ért el. (Mert a robotok fémből készülnek nagy részt, és a kovácsok is ezzel dolgoznak.:))
A megnyitón nemcsak mi vettünk részt, több alsós osztály is kíváncsi volt az alkotásokra.Jövő héten még bárki megtekintheti a hátsó kijárat mellett a műveket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése