Mariann néni szerdánként a mindennapos testnevelés órán tartja nekünk ezt a fantasztikusan jó foglalkozást.
Olyan kisgyerekek is aktívan és örömmel vesznek rajta részt, akik egyébként visszahúzódóak. Észrevétlenül tanulják meg a néptánc alaplépéseit, miközben népi gyerekjátékokat, mondókákat tanulnak. Egyezményes kis jelek segítik a munkát (piros és kék tulipán, dió). A gyerekek ezek jelentését pontosan ismerik, így elég csak felmutatni vagy letenni a padlóra, és kész a tánc!
Az év végi műsorban mindenképpen szeretnénk megmutatni, mennyire jó dolog ez!
2016. február 6., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése