Hosszas előkészületek és szervezések után végre eljutottunk a színházba...
A mese magával ragadó zenéje, a szereplők játéka, a jelmezek feledtették velünk az ezt megelőző bonyodalmakat.
Mielőtt elindultunk, megbeszéltük a színházi viselkedés, az öltözködés szabályait. Megismerkedtünk Gombóc Artúrral, majd egy interjút olvastunk a rendezővel.
Az előadást nagyon sokan meg szerették volna nézni, így telt házzal szembesültünk. Persze ez bennünket nem zavart, remekül szórakoztunk! Az előadás végén mosolygós, jókedvű gyerekeket adhattunk át a szülőknek.
2016. február 6., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése