2015. április 2., csütörtök
Járt nálunk a nyuszi!
Szerdán, amíg mi testnevelés órán voltunk, egy üzenetet hagyott az ajtónkon a nyuszi: Gyertek ki!
Villámgyorsan öltöztünk, közben azon tanakodtunk, hogy vajon hova menjünk ki? A miértre nem is kerestük a választ.:) Mivel Kati néni nyuszifüleket látott a főbejárat előtt, (amíg felment a kabátjáért) arra vettük az irányt. Szerencse, mert Reni néni is ott várt bennünket! Ő is látta a nyuszit, de elfogni nem tudta.:( Pedig még doboz is volt nála erre a célra!
Ahogy csalódottan pásztázta szemünk a terepet, valami érdekeset láttunk: mindenfelé narancssárga kis valamik látszottak a bokrok alján. Persze odarohantunk rögtön! Kis nyuszik voltak, amik pocakjában Kinder tojást találtunk! (Többen úgy gondolták, hogy a feje is meglepetést rejt, de az nem így volt.) Volt, aki úgy vélte,érdemes lenne a másik irányba is körülnézni, mert tojást még egyet sem találtunk. El is szaladt mindenki az ellenkező oldalra, de szemmel láthatóan a tojásokat otthonra fogja vinni a húsvéti nyúl.:)
Az egész napot a Nyusziparádéra szántuk, hiszen nagyon várjuk már a húsvétot és a szünetet. Rejtvényekkel, beszélgetéssel, húsvéti tervekkel, sudokuval töltöttük a délelőttöt.
Jó pihenést mindenkinek a rövid szünetre! A lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok piros tojást kívánunk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése