2015. április 14., kedd
Hangszerbemutató
Kedden reggel elindultunk hosszan kígyózó sorokban (négy osztály) a Hermann László Zeneiskolába hangszerbemutatóra.
Nem tudtuk biztosan, mire is számítsunk. Kati néni is velünk volt, így előtte adott néhány megfigyelési szempontot.
Hangszercsoportonként történt a bemutatás. Jól megjegyeztük a hangszerek formáját, anyagát és persze a hangját. A legtöbbet gyerekek szólaltattak meg. A végén közelről is megnézhettük a nyenyerét és a zongorát.
Többen kaptak kedvet a zenéléshez. A jövő heti meghallgatás után akár már szeptembertől el lehet kezdeni a tanulást!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése