2015. február 14., szombat
Farsang
Pénteken nagy csomagokkal (finonságok, jelmezek), izgatott lélekkel érkeztünk az iskolába.
Néhányan azt gondolták, egész nap bulizással telik majd, nem is fogunk tanulni.:)
Ennek megfelelő érdeklődés volt délelőtt az órákon... Lehetett bármilyen izgalmas feladat, ha nem volt köze a farsanghoz, nem sok kisgyerek érdeklődését keltette fel. Mit tehet ilyenkor a tanító néni? Igyekszik mindent, amit lehet kapcsolni a bulihoz, hátha...
Azért csak eljött a bálozás ideje is. Teremrendezés, öltözés, pakolás.
Bemutatkozással kezdtünk, néhányan verssel is megleptek bennünket! (Lilla ott helyben költött egy kis versikét.:))
Mivel mesés mulatozásra készültünk, a játékok is a témához igazodtak. Először Hamupipőke helyébe képzelhettük magunkat, miközben mogyorót válogattunk az üveggolyók, üveggyöngyök közül.
Ezután a hercegnővé lett lány is elmehetett a bálba, így mi is elindultunk a fiúk segítségével (mivel már nem hintókon közlekedünk) autóval. Ceruzára kellett feltekerni a fonalat, mely végére kisautó volt kötve. Nagyon gyors száguldással értünk a palotába.:)
A bálban ettünk (fánkot etettünk egymással bekötött szemmel), ittunk (szívószállal dobozos üdítőt), táncoltunk (újságpapíron, amit mindig félbe kellett hajtogatni).
Kis pihenés, evés-ivás, táncolás után már el is érkezett az idő, hogy a szülőkkel együtt folytatódjék a mulatság. Velük is játszottunk seprűs táncot (Luca boszi-seprűjével), székfogalalót és kalapos táncot is.
Szinte pillanatok alatt érkezett el a pakolás és a hazamenetel ideje.
Köszönet a finomságokért (a maradékkal egész héten kiegészíthetjük az ebédet, uzsonnát), a részvételért, a mesés jelmezekért a szülőknek, nagyszülőknek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése