Nagyon eredményes első félévet zártunk.
16 kitűnő, 6 kiváló, 6 jó bizonyítvány született! A magatartás 4,64, a szorgalom 4,78-as átlagot ért el.
Sok munka van ebben az eredményben. Működött a gyermek-szülő-tanító háromszög. Sok beszélgetéssel tanuljuk egymás elfogadását, az értékek meglátását a másikban. Az óvoda játékos napjai után nem egyszerű dolog kisemberként naponta betartani a sok új szabályt. Ami probléma adódott, csak és kizárólag ebből fakadt. Köszönet a szülőknek a segítő hozzáállásért!
Elkezdődött az új félév. Már nagy iskolásként, hiszen a szabályismerettel nem lehet gond. Tudjuk mindet, az okait is ismerjük. A tanuláshoz eddig is nagyon szorgalmasan álltunk hozzá. Kezd közösség kialakulni. Egymást segítő, bátorító, barátságok kialakulását segítő napok várnak ránk. Hosszú időszak lesz ez, hiszen most sokáig nem lesz szünet, és a tavaszi is nagyon rövid. Vannak változások az életünkben, de nagyon rugalmasan alkalmazkodtunk hozzájuk.
Ha ezután is megkapunk minden segítséget, (ahogy eddig is) akkor ugyanilyen csodaszép bizonyítványok születnek majd év végén is!
2015. január 31., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése