A Rumini projektünk zárásaként csütörtökön a könyvtárban voltunk, pénteken pedig Levi apukája tartott órát a mágnesességről.
A könyvtári óra során csoportokban oldottunk meg rejtvényeket, majd jutalmul könyvjelzőt kaptunk ajándékba.
Másnap sok érdekes kísérletet láthattunk Péter bácsitól. Megértettük, hogyan működik az iránytű, miért van sarki fény. Készítettünk magunknak iránytűt pohárban, ahol egy gombostű mutatta az északi irányt. Azt is tudjuk már, hogyan lehet "becsapni" az iránytűt.
Köszönjük szépen a sok érdekességet!
2017. január 14., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése