2016. január 23., szombat
HÓ-NAPOK
Az elmúlt hét a hó jegyében telt. Szerencsére az időjárás segített nekünk ebben, bár nagy hómennyiség nem hullott a héten.
Néhány kisgyerek már aktívan részt vett a projekt előkészítésében, ötleteikkel segítették a program alakulását.
Igyekeztünk minden órára becsempészni a témát. Havas-jeges mesék, versek magyar órán, hóember rajz órán, hópehely technika órán.
A rendhagyó környezetismeret óra megtartására ismét Levi apukáját kértük fel. Izgalmas dolgokról, jelenségekről mesélt. Videókat is mutatott olyan különleges kísérletekről, amelyeket nem tudnánk iskolai körülmények között előállítani. Szó esett a hópehely kialakulásáról (amiről már magyar órán is olvastunk), a víz halmazállapotairól, a korcsolyázásról, lavináról, és még nagyon sok izgalmas, jeges dologról. Köszönjük! (Már most megállapodtunk, hogy jövőre a mágnesesség lesz a projekt-témánk...)
Kimaradt néhány dolog a hét rövidsége miatt, így a jövő héten még folytatjuk a témát!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ahogy elkezdtük a szorzást tanulni, előkerültek a szorzócsillagok, melyeket Dani szülei készítettek el nekünk, és Mónikától kaptuk hozzá a z...
-
Múlt héten megkezdődött az év végi programok sora. Szerdán a szülőknek, nagyszülőknek adtak elő a gyerekek egy kis műsort. Zene, tánc, torn...
-
Megkaptuk a végleges eredményeket! A városi szövegértési versenyen osztályunkból hat csapat indult. Az egyik a Klott Gatya, ne fárassz cím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése