Kedden az első két órában ismét megmutathattuk, mi mindent tudunk már, milyen sokat fejlődtünk szűk egy év alatt.
Először magyar órán csoportmunkában összefoglaltuk a Mazsola eddigi fejezeteit, majd matek órán a tízes átlépéses összeadást gyakoroltuk százas számkörben.
Nagyon sok érdeklődő részt vett az órákon a gyerekek és a tanító nénik nagy örömére. Bár a nyílt órák nem lehetnek pontosan olyanok, mint a "szülőmentesek", mégis nagyon jó lehetőség arra, hogy ráismerjünk egy-egy feladatra: "Aha, szóval erről beszéltél, így működik ez!"
Köszönet az érdeklődésért, a részvételért!
2015. november 12., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése