2014. november 15., szombat
Könyvtári foglalkozás
Pénteken elkezdtük a könyvtárismereti foglalkozások sorát az új helyre költözött könyvtárban.
Két csoportban sétáltunk át a Tolnai utcába (helyszűke miatt). Zsuzsa néni beszélt a könyvtári illemszabályokról, szokásokról. Elmondta, mi a beiratkozás menete, majd el is játszottuk. Beszéltünk arról is, mi a különbség a könyvtár és a könyvesbolt között. Végül kicsit ismerkedtünk a könyvtárral, mit hol találhatunk mi, gyerekek.
Most még nem kölcsönözhettünk, mert hosszadalmas folyamat, mire minden adatunkat begépelik a rendszerbe. Legközelebb már mindenkinek lesz saját olvasójegye, amit az iskolában fogunk őrizni. Együtt megyünk kölcsönözni, együtt is fogjuk visszavinni a kiolvasott könyveket.
Első osztályban mindenki egy darab olvasnivalót vihet haza. Abban fogunk nekik segíteni, hogy mi legyen az az egy.:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése