2014. augusztus 30., szombat
Gólyatábor
Csütörtökön elérkezett a nagy nap.
Izgatottan gyülekeztünk a vasútállomáson, közben Reni néni mindenkire baglyos nyakkendőt kötött. Így biztosak lehettünk benne, mindenkit messziről is szemmel tudunk tartani.:)
Mint a nagy iskolások, úgy sétáltunk az üdülőig, majd a szabályok ismertetése után megtízóraiztunk. Kis szabad játék után mozgásos-, majd ismerkedős játékok következtek.
Később nagyon aranyos családrajzok születtek, melyeket a hétfői szülőin már meg is lehet nézni a teremben.
Az ebéd nagyon finom volt, de szinte mindenkin kifogott a felnőtt méretű lángos. Csendes pihenőt is tartottunk. Kicsit leheveredtünk a fűbe, ki-ki a maga hozta plédre, törölközőre.
Újabb játék következett, majd papírhajót hajtogattunk. Kísérleteztünk is velük, melyik fogja tovább bírni a medence vízében. (Hétfőn megtudjuk majd az 1.b-sektől.)
Olyan gyorsan eltelt a nap, hogy szinte észre sem vettük. Már indultunk is a vonathoz, hogy otthon megnyugtassuk a szüleinket is, jól éreztük magunkat!
Jó volt látni, milyen ügyesen ismerkedtek a gyerekek egymással, szépen alakulnak a kapcsolatok. Aki most az első alkalommal nem lelt még barátra, ne keseregjen, bőven lesz rá alkalom!!!
Köszönet a szülőknek, hogy elvihettük a gyerekeket a táborba, Mónikának, hogy elintézte a helyszín foglalását, és az anyukáknak, akik foglaltak helyet a vonaton nekünk!
Remekül indul az évünk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Az utolsó napok margójára
A szokásos rendben fejeződött be az idei évünk is... Erdei iskola után minimális tanulás, kevés tz, majd lazítás, most kiegészítve a búcsúzá...
-
Ezen a héten befejeztük a regény olvasását, de már szünet előtt csodaszép projektmunkák születtek a témában. Bármiből készülhetett a beszá...
-
A harmadik osztály már csak ilyen. Olyan sok a program, hogy elég megélni, a dokumentáció pedig marad későbbre... Tehát lássuk szépen sorba...
-
Hétfőn befejeztük a Mazsola című könyv feldolgozását. Néhányan vállalták, hogy megsütik-főzik mindazt a sok finomságot, ami Mazsola kedvenc...